Az én Nia történetem
És akkor álljon itt az én Nia történetem:
Évtizedek óta vezettem saját táncszínházi együttesemet, számos előadást hoztunk létre, kitaláltam, megteremtettem, megszerveztem, bepróbáltam, alkottam, pályáztam, elszámoltam, előadtam, turnéztam, stb, stb.
Nagyon szerettem csinálni, de aztán valahogy gépiessé vált és úgy éreztem, rengeteg energiát vesz ki belőlem. Fáradtam. Untam. Méltatlannak éreztem az állandó kuncsorgást a pénz után. Mert az kell az alkotáshoz. Sok pénz, amiből sosincs elég. Kényszerré vált szabályos időközönként valami újat létrehozni. Eladni, forgalmazni. Ez nem én voltam már…
Kerestem új utakat. Táncterápiát, a legjobb mestereknél. Nem az volt az utam.
Jógát, a leghitelesebb tanítóktól. Spirituálisan túl nagy kihívást jelentett, olyan elköteleződést, amire nem álltam még készen.
És akkor egyszer csak elkeveredtem egy Nia órára. Rögtön éreztem, hogy ez valami más. Az óra végére tudtam, hogy én ezt akarom csinálni.
Képzés akkor még csak angol nyelvterületen volt – én olaszul és franciául elég jól, angolul kevésbé beszélek. De csodák csodájára két hónap múlva indult az első képzés Párizsban! Megcéloztam, jelentkeztem. Pénzem nem volt, a színház nem túl jövedelmező, pláne nem az alternatív ága, amelyben tevékenykedtem. Pályáztam -megnyertem! Találtan nagyon olcsó vasúti jegyet és lakást szinte ingyen Párizs szívében, egy barátnőm jóvoltából. Két metrómegállónyira volt a képzés helyszínétől. Hát ilyen simán, akadálymentesen, vörös szőnyeget a lában elé terítve indult a Nia pályafutásom. Ez volt az Univerzum akarata, már ha egyáltalán akar valamit tőlünk az Univerzum…
Csinálom, szeretem. Azóta már fekete öves tanár lettem (fehér, kék, zöld, barna és fekete övek jelentik a képzettségi szintet, mint a harcművészetekben), beleláttam a szervezet felépítésébe, megismertem a hierarchiát.
Minden ember alkotta dologba beleépülnek az emberi tulajdonságok, erények, gyarlóságok. Örök lázadóként persze nem tudok, nem tudtam azonosulni mindennel.
De nagy szabadság a Niában az, hogy nem is kell!
Megtaláltam a saját szintem, ahol jól érzem magam, ahol tudok adni és nem nyom össze a karrierizmus. Ott vagyok, ahol lennem kell. Oktatok, vannak élő és online óráim, elvonulásokat, workshopokat tartok.
Vannak kollégáim, akikkel nagy örömöt jelent a közös munka, akikkel inspiráljuk és emeljük egymást. Vannak, akikre felnézek, és azt hiszem, olyanok is, akik felnéznek rám. Középen vagyok. Ami az én szélsőséges, magasból mélybe zuhanni képes hangulataimhoz képest nagyon nagy szó.
A Nia révén megtaláltam az egyensúlyt. És ez nagyon fontos, minden értelemben, minden embernek. Ha nem vagy egyensúlyban, ha folyton kibillensz, ha nincs, ami megtartson és neked se kell semmit és senkit megtartanod, akkor csak lebegsz, ami ideig óráig biztosan kellemes. De ha sehol egy biztos pont, egy kapaszkodó, egy felület, ahol megpihenhetsz, ahonnan visszanézhetsz, akkor észrevétlen és valóban súlytalan és jelentéktelen maradsz, elillansz és veled együtt elillan az élet.
A Nia megtart. Szerencsére bármely életkorban megtalálhatjuk azt a bizonyos támaszt, ehhez sosincs késő.
Vallom, hogy őrült fiatalból lehetsz bölcs öreg – életem első felét tökéletesen e szerint, a másodikat reményeim szerint e szerint élem…
Ezért Niázok, mert az önpusztító, önmarcangoló, útkereső évek után így tudom immár biztonságos keretek között folytatni a szenvedélyes táncot.