Miben más a Nia?
A Nia egy táncalapú mozgás, mint már sokan, sok helyen leírták. Miben
különbözik mégis a rengeteg egyéb táncos mozgásformától? A szabadság az,
ami miatt a Nia más.
De hogy mit jelent a szabadság? Ezt a fogalmat számos szempontból lehet vizsgálni, elemezni, értelmezni. Nekem ezt jelenti, neked mást, de amiben mindannyian egyetértünk, az az, hogy a szabadság a szabadon cselekvés jogát jelenti, hogy megteheted, amit akarsz, abban nem korlátoz senki. Ez a megfogalmazás a Niára alkalmazva is helytálló.
A mozdulatok a Nia 52 alapmozdulatának variációi, amelyeken belül rengeteg szabadságot élhetsz meg, és adaptálhatod azokat a saját testedre. Mezítláb táncolunk – mint Isadora Duncan, mint a törzsi táncosok, mint a modern táncok gyakorlóinak nagy része. A lábfejünk, a talpunk szabad,
érintkezik a talajjal, a levegővel. Szabadság ez is.
Szabad tánc – a Niában a szabad tánc is nagy szerepet kap – hol vezetett mozgásmeditáció, hol finoman irányított önkifejezés, hol szabad áramlás az érzelmek szárnyán. A Niában mindent szabad, ami jó neked, a testednek, a lelkednek, a szellemednek. Ami örömet ad. Nincsenek követelmények, nincs teljesítménykényszer. Ha elkezded, ha ráérzel az ízére, úgyis csinálni fogod, és úgy fogod csinálni, ahogy az neked jó. Sokan valamiféle misztikus, elvarázsolt dolognak tartják a Niát, még az oktatók között is. Minden olyan tevékenység, ami kiszakít a hétköznapokból, ami kiragad a napi rutinból, az más megvilágításba helyezi a pillanatot – lehet ezt misztikumnak, varázslásnak nevezni, de igazából fizikai-kémiai-biológiai folyamatok összessége. És mivel az emberi test és az élet maga a csoda, hát nevezzük varázslatnak.
A Nia fitnessz és tudomány nagyszerű ötvözete.
Nekem a Nia a legkedvesebb szakmám, az örömöm, a szenvedélyem, a kihívásom. Keretet ad a napjaimnak, feladatot a testemnek, a lelkemnek és szellememnek. Tanulási és fejlődési lehetőség. Nemcsak azért, mert tanítom, hanem mert csinálom. A Nia az élet. Nem tudom, mi lenne velem nélküle. Napi egy óra Nia létszükséglet számomra.
A fentiekből kiderült már, miért Niázom. Talán csak annyit még, hogy a mozgás igazi, esszenciális örömét akkor éreztem meg, mikor Niázni kezdtem. Negyven
felett, több évtizedes táncszínházi múlttal a hátam mögött ez igen meglepő volt…
